Hátprobléma – túlerőltetés?

Kérdés

Azért írok Önöknek, mert egy számomra nagyon fontos kérdésre szeretném megtalálni a választ, amire eddig nem sikerült. 2 hónapja arra ébredtem az éjszaka közepén, hogy iszonyatosan fáj a hátam mindkét oldala, lapocka magasságban. A fájdalmak kb 2 nap alatt szüntek meg teljesen, viszont annyi maradt, hogy a jobb karommal, ha nyújtott kézzel próbálok emelni bármilyen súlyt (Pl.: megpakolt szatyor) az nem megy, míg a bal karral ez simán megy. Alkatilag a hátam jobb oldala deformálódott, a lapockacsont a kar emelésével elemelkedik a testtől, valamint az a hátizmom ami a hónaljtól a csípőig húzódik (talán deltaizom?) az "eltünt", ellenben a lapocka és a gerinc között láthatóan és tapinthatóan csomós, görcsös az izom. A dologgal több orvost is felkerestem, első körben azt mondták, hogy túlterhelés miatti átmeneti izomfáradás. 1,5 hét után kellett visszamenni, addigra nem történt semmi javulás, ekkor már beküldtek a sebészetre, ahol rtg. felvételeket is csináltak, de nem láttak semmit, viszont átküldtek az ortopédiára. Itt azt mondta az orvos, hogy szerinte húzódás, ami 1,5-2 hónap alatt gyógyul. (Terápia: gyógytorna, fizikoterápia) Az ortopéd orvos visszarendelt egy hónap után kontrollra, és mikor látta, majdnem két hónap alatt semmi változás, beküldött a megyei kórházba, hogy nézze meg az ottani ortopéd orvos, és csináljanak egy MRI-t. Elmentem a megyeibe, ahol az ortopéd orvos azt mondta, hogy nem kell ide MRI, ő látja, hogy ez csak egy húzódás, és kis fokú gerincferdülés. Azt mondta, hogy ússzak, tornázzak, és 3 hónap múlva menjek kontrollra.
Ami engem nagyon aggaszt, hogy amikor először elmentem orvoshoz és csináltak rtg.-t, ott azt mondták, hogy szép egyenes a gerincem, tehát ez friss dolog, és érzem is, hogy fáj.
A hátam újabban terhelésre fáj, ami eddig nem volt jellemző.
A kérdéseim a következők:

1.)
Létezik-e, hogy a gerincem az asszimmetria és a megvátozott teherbírás által annyira próbál korrigálni, hogy most alakul ki gerincferdülésem? Ha igen, mit tudnék tenni ellene? (Ülőmunkát végzek)
2.)
Ha esetleg részleges izom, vagy inszalag szakadásom van, akkor az gyógyítható lesz-e még az eset után 5-6 hónappal is, vagy addigra már betokosodik annyira, hogy nem lehet vele mit kezdeni?
3.)
Hogy tudom kideríteni, hogy ez húzódás, vagy szakadás? (Vagy legalább valamelyiket kizárni)
Hogy őszinte legyek, az aggaszt, hogy így marad a hátam asszimmetrikusan, elálló lapockával, korlátolt teherbírással.

24 éves vagyok, és 1-2 orvos burkoltan utalt rá, hogy ne essek kétségbe, együtt lehet ezzel élni, tehát az én szótáramban ez azt jelenti, hogy elkönyvelték, hogy így maradok. Pedig én nem akarok így maradni.

Lenne esetleg valami javaslata, hogy melyik az az út, ami számomra még járható ebben az ügyben?

Válasz

A gerincferdülés több hónap alatt alakul ki, nem pár nap alatt. A hirtelen aszimmetria mögött "védekező izomtartás" állhat, pl. ideggyöki nyomás, gyulladás, izom-, szalagsérülés miatt. Az utóbbi röntgennel nem, csak ultrahanggal mutatható ki. Az aszimmetrikus gerincferdülés kezelésére szakgyógytornász irányításával végzett speciális gerinctornát javasolnék. Az említett panaszok rendszeresen végzett gyógytorna kezelésekkel enyhíthetőek, illetve szüntethetőek meg.

Tipp: főleg négykézláb helyzetben, hason fekve, lapos dőlésben lehet a gerinc melletti hosszanti izmokat erősíteni. A kar helyzetének változtatásával (fül mellett, oldalt, test mellett) lehet a lapockazáró izmok különböző részeit is bevonni a stabilizálásba. Izomcsomót nyújtózásokkal, masszázzsal, gyógynövénykrémekkel, relaxációval lehet fellazítani.

Váliné Fekete Szilvia
gyógytornász, egészségügyi szaktanár

KÉRJEN IDŐPONTOT! >>> Elérhetőségeink

Hasznosnak találta? Kérjük nyilvánítsa ki tetszését facebook oldalunk javára! Köszönjük!