Térd artroszkópia – a harmadik műtét után

Kérdés

Három hete műtötték a jobb térdemet 3. alkalommal, artroszkópia+tokbemetszés volt. Jelenleg is vizesedik és dagad, néha melegszik. A hajlítás-nyújtás sem megy mindig, pedig minden nap végzem, amit a klinikán megtanítottak. Az orvosom teljes terhelést engedett két hét mankó után, így a járás még kicsit nehézkes. Kérdésem volna: mikor kezdhetek el lépcsőzni, biciklizni? A guggolás, térdelés min. 3 hónapig tilos, ennyit mondtak a gyógytornászok.
Ön milyen gyakorlatokat tudna javasolni?

Válasz

Lépcsőzni már most is szabad. Biciklizni minimum 3 hónapig nem.
Jó testhelyzet edzésre, ha az ágy szélére leül, onnan hátradőlve lefekszik úgy, hogy nyújtott csípőízület mellett térdtől szabadon lelógatja a lábát. A térd derékszögben marad, lazán. Erre a bokára köt egy tépőzáras 1 kg-os lábsúlyt. Ebből a kiindulóhelyzetből sok erősítő gyakorlatot végezhet 15-20-as ismétlésszámmal, a sorozatok között lazán lengeti a lábát (súllyal együtt) lelógatva. A precíz kivitelezést szakember irányítása mellett lehet legeredményesebben megtanulni.
A szobakerékpár és a sífutópad is jó lenne, az ellenállást fokozatosan növelve alkalmazható.

Váliné Fekete Szilvia
gyógytornász, egészségügyi szaktanár

KÉRJEN IDŐPONTOT! >>> Elérhetőségeink