Lábközépcsont törése

Kérdés

Ez év június 12-én motorbalesetet szenvedtem. Kanyarban kicsúsztam, és a motor ráesett a lábfejemre, persze én meg ahogy kell, szandálban voltam, ami miatt összezúzódott a lábfejem. Több sérülés mellett volt egy törésem is, a metatarsus 4. Sajnos azóta is ha terhelem estére fájni kezd, úgy érzem mintha homokszemek lennének a lábujj csontok között és nem igazán érzem a gyógyulást. A kérdésem a következő lenne... tudná-e tornagyakorlattal segíteni a felépülésem, mert a traumatológián ahova jártam nem igazán mondtak semmi konkrétat, csak annyit hogy terheljem. Semmiféle speciális mozgásterápiát nem mondtak, tornára sem küldtek - úgy kerestem rá erre az oldalra, hátha olyan lesz mint régen.

Válasz

Metatarsus törés rehabilitációjához a következő gyakorlatokat válogattam:

Üljön le, egy lavor langyos vízbe tegye a lábát:
- pipa-spicc váltogatása lábfejjel
- talpak be- és kifelé forgatása bekarmolt ujjakkal
- két irányba bokakörzés bekarmolt ujakkal
- ujjak bekarmolása erősen, tartani 15 mp-ig(!), majd lazítása. Durva törülközővel dörzsölje át a lábizmait szárításkor, főleg a sarka fölött az ínt és a vádlit.

Ezeket egészítse ki álló gyakorlatokkal:
- páros lábbal lábujjra állás 20x
- páros lábbal sarokra emelkedés 20x
- teli talpon térdhajlításban, csípőszélességben térdrugózás, de a sarka maradjon lent a földön
- támadóállás, jó láb elöl, térdrugózás előre 10x, hátsó láb (sérült) sarka a földön maradjon és a térde nyújtva (Achilles-ín nyújtás)
- terápiás lépcsőzés kis sámlin: sérült lábbal lépjen fel, jó lábbal lefele lép, a lábfejet ne fordítsa kifelé, a sarkat minél később emelje el a földtől.

Ha sportol, sportolás előtt is ilyen álló gyakorlatokkal melegítsen be. Speciális, sportoláshoz készült talpbetéttel csökkentheti a terhelést a sérült területen.
Nyújtással fejezze be a tornát és az edzést: támadóállás, jó láb elöl, térdrugózás előre 10x, hátsó láb (sérült) sarka a földön maradjon és a térde nyújtva (Achilles-ín nyújtás) legyen.

Váliné Fekete Szilvia
gyógytornász, egészségügyi szaktanár

KÉRJEN IDŐPONTOT! >>> Elérhetőségeink