Külbokatörés után – terhelhető?

Kérdés

40 éves vagyok, külső bokatörésem nem volt műtve. 6 hét rövid gipsz után most levették és kaptam újra 4 hétre szoros járógipszet. Azt mondta az orvos, hogy teljes súlyommal terhelhetem, de nagyon fáj a térdem, ha járni próbálok. A röntgen felvétel alapján a törés még mindig látható. Szeretném tudni, hogy tényleg terhelhetem-e a bokát (mankóval vagy nélküle), bár még mindig törött ezek szerint, és hogy a térdem hogyan tornáztassam a fájdalom csökentésére. Válaszát előre is köszönöm.

Válasz

Normális az inaktivitás és törés miatti térdfájás, ennek ellenére járkálni kell (ha szükséges teljes testsúllyal), kétóránként pedig 8-10x megfeszítés- rövid kitartás-lazítás gyakorlatokat végezzen a következő válogatás szerint:

- hanyatt fekve az ép, majd a gipszelt lábbal biciklizzen a levegőben, ép lábon bokára kötött 1 kg-os lábsúllyal (a lábfejet is erősen húzza hátra)
- hanyatt fekve ép lábfejjel integessen, körözzön, forgassa a talpát ki- és befelé, mindent erőteljesen, nagy mozgásterjedelemmel
- hanyatt fekve mindkét láb ujjait jól bekarmolja, majd teljesen szétterpeszti
- hanyatt fekve mindkét nyújtott térdhajlatot erősen leszorítja az ágyba ill. a gipszbe
- hanyatt fekve a farizmok megfeszítésével a medencét emelje fel
- ágy szélére kiülve váltva lengeti a lábait (térdét kinyújtja és behajlítja)
- ágy szélére kiülve nyújtott lábakat teljesen nagy terpeszbe nyitja, zárja, mely az oldalsó farizmot erősíti.

Közlekedésben szabad botot, mankót, otthon kis ideig járókeretet használni. Amikor az orvos teljes testsúlyterhelést enged, akkor az valóban megengedett, és nem fog eltörni újból. A terhelés, a gravitáció, az izommunka fokozza a csontképző sejtek aktivitását, a csontgyógyulás folyamatát.

Váliné Fekete Szilvia
gyógytornász, egészségügyi szaktanár

KÉRJEN IDŐPONTOT! >>> Elérhetőségeink

Hasznosnak találta? Kérjük nyilvánítsa ki tetszését facebook oldalunk javára! Köszönjük!