Bokatörés utáni torna – még gipszben (1. kérdés)

Kérdés

Sok jó gyakorlatot olvastam itt bokatörés utáni rehabilitációra, de ugye minden eset más. A kérdésem az lenne, hogy amíg a lábam gipszben van, addig is csinálhatók-e ezek a gyakorlatok, amik a vénás keringés javítására illetve az izmok esrősítésére valók? 3 hete történt a törés, stabil, nem kellett müteni, tegnap óta műanyag gipsz van rajta, az orvos azt monta, hogy csak 4 hét után kezdjem terhelni.
Tehát addig is csinálhatom-e a gyakorlatokat, illetve hogyan kezdjem majd a terhelést? Erről sajnos nem kaptam infót és majd csak az 5. hét közepén kell visszamennem.
Szeretnék mindent megtenni a mielőbbi felépülés érdekében. Köszönöm!

Válasz

Ahogy írja, minden eset más, ezért aki legrövidebb idő alatt a legtöbbet szeretne "kihozni a lábából", annak érdemes személyes állapotfelmérés alapján összeállított gyakorlatsort szakember irányításával betanulni.

Most a műanyaggipszben végezheti terhelés nélkül:
Az alsó végtag törése esetén az ép lábat és a gipszelt lábon a nem gipszelt részeket kell intenzíven tornáztatni.

  • hanyattfekve az ép, majd a gipszelt lábbal biciklizzen a levegőben, ép lábon bokára kötött 1 kg-os lábsúllyal (a lábfejet is erősen húzza hátra)
  • hanyattfekve ép lábfejjel integessen, körözzön, forgassa a talpát ki- és befelé, mindent erőteljesen, nagy mozgásterjedelemmel
  • hanyattfekve mindkét láb ujjait jól bekarmolja, majd teljesen szétterpeszti
  • hanyattfekve mindkét nyújtott térdhajlatot erősen leszorítja az ágyba ill. a gipszbe
  • hanyattfekve a farizmok megfeszítésével a medencét emelje fel
  • ágy szélére kiülve váltva lengeti a lábait (térdét kinyújtja és behajlítja)
  • ágy szélére kiülve nyújtott lábakat teljesen nagy terpeszbe nyitja, zárja, mely az oldalsó farizmot erősíti

Négy hetesen a terhelése elkezdhető: A gyakori járás, kis terhelések a legfontosabbak. Csak arra kell figyelni, hogy a lábát ne fordítsa kifelé (a térdkalács és nagylábujj előre nézzen), és a térdét hajlítva emelje előre lépéskor (ne oldalra lendítse nyújtva a teljes végtagot)!
Járkálások közötti időben - kb. két óránként - tornázzon.

Váliné Fekete Szilvia
gyógytornász, egészségügyi szaktanár

KÉRJEN IDŐPONTOT! >>> Elérhetőségeink